Ajánlások és vélemények

Idézetek a tanítványaimtól, illetve a szüleiktől:


Felvételi utáni visszajelzések a szülők részéről:

„Bekerült a Bolyai bmszc-be. Azt írtuk be elsőnek.” (T. S. M.)

„Az elsőként megjelölt Kölcsey gimnázium, ökológia szakos osztályba. Örülünk!” (Cs. A.)

„Petőfi NYEK. Ezt jelöltük első helyre.” (S. M.)

„B. első helyen a Kölcsey gimnáziumot írta be, (6. kerület), és sikerült. Nyelvi előkészítő osztály, angol – francia. Nagyon ügyes volt. Boldogok vagyunk. Köszönjük szépen a sok támogatást!” (K. I.)

„Csupa öröm, boldogság. Pozitív napom van. Csaknem 800 felvételiző közül a lányomat felvették az áhított gimnáziumába.” (Facebook-poszt) (B. E.)

———————————————————

„De hát ez könnyű!” – M. A. (5. oszt.)
„Ó, ha ezt tudtam volna korábban, ötösre írom meg a dolgozatot!” – M. L. (7. oszt.)
„A lányunk azóta (amióta tanítod) sokkal nyugodtabban viselkedik itthon is, szinte teljesen megszűntek a hisztik” – B. N. (szülő)
„Nekünk semmi (más) nem szükséges, mint ami eddig is volt: a szaktudásod, szereteted, türelmed és gondoskodásod!” – K. A. (szülő)
„Köszönjük szépen a felkészítést!” – Gy. Cs. (szülő)
„Most már szeretem a matekot!” – B. D. (6. oszt.)